Munkavégzés feltételei 0 (0)

Kinek a kötelezettsége ebben a kritikus helyzetben biztosítani az egészséges, biztonságos munkavégzés feltételeit?

Felmondás az óraadóknak 0 (0)

Magániskolában dolgoztam óraadó testnevelő tanárként. Az iskola a koronavírus miatt március 16-án azonnali hatállyal felmondott nekem, azzal az indokkal, hogy a tantermen kívüli munkarendben nem tudnak foglalkoztatni. Szerintem ez – amellett, hogy ezt a lépést a munkáltató részéről kifejezetten rosszindulatúnak látom – hátrányos megkülönböztetés, hiszen a munkaviszonyban álló kollégámat nem küldték el! Mi ezzel kapcsolatban a véleményük?

Hazaküldött egészségügyi dolgozó díjazása 0 (0)

Milyen bérezés jár azoknak a 65 év feletti kórházi dolgozóknak, akiknek a veszélyhelyzet idején, az emberi erőforrások minisztere által kiadott utasítás alapján, nem tudják biztosítani átszervezéssel, hogy ne találkozzanak betegekkel, és ezért haza küldik őket?